menu
(cs)Testimonials
testimonial
4
(cs)Aug

B. Brigitta, szülő

A fiamnál már a terápia alatt tapasztaltam változást. Kb az 5. napon észrevettem, hogy tud hangosan tapsolni, azt mondta idáig bántotta a fülét azért nem szerette. A terápia alatt a logopédia gyakorlás sokkal könnyedebben, gördülékenyebben ment és az utolsó nap után, olyan szavakat tudott kimondani, minden nehézség nélkül, ami előtte még a logopédus segítségével sem ment. Végig a terápia alatt, ahogy jelezted is fel volt pörögve, iszonyatosan nagy volt a mozgásigénye és Önmagához képest szófogadatlan volt. A terápián a személyzet készséges, kedves, megértő és segítőkész volt. Nagy szükség is volt rá, igen nehéz csendben eltölteni azokat a fél órákat. A végére már nagyon jó kis csapat lettünk, a gyerekek igazán élvezték a játszóterezést. Számomra nagy megtiszteltetés volt, hogy első nap maga Dr. Pataki László eljött személyesen és megvárta a zenehallgatást és szakított rá időt, hogy egyesével beszéljen a gyerekekkel és valóban érdekelte, hogy megfelelt-e Nekik a zene. Köszönjük a lehetőséget, nagy bizakodással várjuk az eredményt!