menu
Rólunk mondták
testimonial
8
Jún

Bence története

Bence hatéves, autista kisfiú.

Az „l” és „r” hangot következetesen „j”-nek mondta, és az „s” hanggal is gondjai voltak. Tavaly szeptemberben került logopédushoz, aki decemberben jelezte a szülőknek, hogy szerinte Bencének túlhallása van, azért téveszt. A vizsgálatok ezt igazolták, így áprilisban részt vett a hallásébresztő terápián.

A terápia utáni második napon már látható volt, hogy küzd azért, hogy jól mondja a szavakat. A szülők más pozitív változásról is beszámoltak: Bence már kezdeményez kommunikációt idegen emberekkel is, és az eddig számára elviselhetetlen hangoktól – pl. a  fűnyíró – sem menekül.