A hallási túlérzékenység legjellemzőbb megnyilvánulási formája, ha az érintett személyt nem csupán a hangerő zavarja, hiszen azzal például semmi gondja nincs a gyermeknek, ha a kedvenc meséjét maximális hangerőn hallgatja, de egy apró, számunkra nem feltűnő hanginger hatására fülbefogással reagál. Bizonyos jellegű hangok, például a kézszárító, hajszárító, vagy más hasonló eszközök lehetnek túl hangosak számára, érzékenyebben reagál rájuk, mint egy átlagos gyermek. Az is árulkodó tünet, ha beszédfejlődése nem indul be, megáll, vagy a logopédiai fejlesztés eredménytelen.
Megpróbáltunk egy listát összeállítani azokról a tünetekről, amikkel a legyakrabban felkerestek bennünket. Ha a következőkben felsorolt tünetek közül néhány jellemző a gyermekére, akkor mindenképp érdemes megvizsgáltatni. Inkább legyen egy vizsgálati eredmény arról, hogy nincsen túlérzékenysége, mint hogy ne foglalkozzunk azzal, ha mégis van.
- befogja a fülét
- ingerkeresés
- túlkiabálás, indokolatlanul hangos beszéd
- fél a váratlan hangoktól
- vihar vagy tenger zaját nem szereti
- nem bírja a wc lehúzást, fürdőkádat, kézszárítót, hajvágást
- belső hangokra figyel
- „pörög”, majd ájulásszerűen alszik
- zajt kelt
- csapkod
- verekszik
- rossz alvó
nyugtalan
Fontos leszögezni, hogy nincs két egyforma gyermek, nem lehet sablont húzni rájuk, vannak, akiknél mindössze egyetlen tünet jelentkezik a felsoroltak közül, és olyan eset is létezik, akinél több különböző probléma is fennáll.
Felnőttek is egyre többször keresnek fel bennünket, az ő esetükben a leggyakrabban a következő tüneteket észleljük:
- zajban nehezebben hallja és érti a beszédet
- bizonyos hangok zavarják, amiket mások jól viselnek
- hallják a denevéreket, vakondriasztót, telefon, notebook töltőt sípolni
- munkahelyen zavarja a kollégák zajkeltése
- rosszul, nyugtalanul alszik
- fáradékony, gyakran csendre van szüksége
Sok felnőtt esetében tapasztaljuk, hogy utolsó lehetőségként keresnek fel bennünket, abban bíznak, hogy ez a kezelés megoldás lesz minden, általuk észlelt problémájukra. Nem szeretnénk őket hiú reményekbe ringatni. A Hallásébresztés kifejezetten a hallási túlérzékenység enyhítésére alkalmas, akkor tud segíteni, ha ez a probléma áll a háttérben, amit sajnos sok esetben csak a kezelések után tudunk meg biztosan. Kérjük, csak ennek tudatában keressenek fel bennünket.