A 10 nap alatt egyetlen szigorúan betartandó szabály van: semmilyen hangszóróból érkező hangot nem hallgathat a gyermek.

A jó hír, hogy ez csak a 10 napra érvényes. A 10 nap letelte után vissza lehet térni a normál kerékvágásba, a normál zajokhoz, hiszen épp ez a tréning célja, hogy megtanítsuk az idegrendszert arra, hogy a hétköznapi életben boldogulni tudjon zajtűrési, szövegértési nehézségek nélkül. Ez azt is jelenti, hogy nem szükséges fültokot, fülhallgatót használni sem a tréning 10 napja alatt, sem azt követően, ezek csökkentik a Hallásébresztés eredményességét.

Kérjük, figyeljenek oda arra is, hogy a 10 nap alatt lehetőleg ne szédüljenek el a gyerekek. Néhány éve még azt mondtuk, ne forogjon a gyermek, de azóta kiderült, hogy a szédülés minden formája akadályozza a Hallásébresztés tanulási folyamatát. Ez egy kicsit nehezíti a szülők dolgát, hiszen meg kell figyelni, mikor szédül a gyermek, vannak olyan esetek, ahol a pörgéstől sem szédül el, mások viszont akár a trambulinban, hintán is elszédülnek.

Emellett minden más fejlesztés és terápia végezhető, bárhová mehet a gyermek a hangszóróból érkező hangok elkerülésével, mindössze annyit kérünk, hogy ahol egyébként is befogja a fülét, azokat a helyeket kerüljék el, hiszen nagy valószínűséggel épp azokat a frekvenciákat érintjük a kezelések során. 

A tréninget követően azonban bármilyen tevékenység szabadon végezhető, nyugodtan hallgathat zenét, akár hangosan vagy fejhallgatóval is.